Rólam
Az elmúlt 25 év alatt sokféle tevékenységet, munkaterületet, szervezeti kultúrát ismerhettem meg belülről és kívülről egyaránt. Pályám elején Art direktorként, grafikusként dolgoztam reklámügynökségeknél, újságnál, vezettem saját céget. Kreatív szakemberként, vezetőként a hatékony kommunikáció elemei, főleg az újszerű vizuális meglátások, egyedi kifejezésmódok és nézőpontváltások inspiráltak.
Talán innét ered, hogy jelenleg segítői hivatásomban, egyéneket, csoportokat, szervezeteket is fókusz- és paradigmaváltásokra bátorítok, hogy a legjobb önmaguk felé vezető úton, ne csak a konkrét kihívásokra találjanak megoldásokat, hanem maradandó, valódi transzformációt érjenek el gondolkodásukban, viselkedésükben, céljaik elérésében.
2006-ban az akkori életmódomban jelenlevő stressz és a kiégés felé vezető út indított el egy mélyebb önismereti úton, mely segített a szemlélet- és karrierváltásomban és később a szakmai utamon is. Ettől fogva rendszeresen gyakorlom, tanítom és tanulom a jóga és meditáció tudományát, melyen keresztül a tudatosság, az éberjelenlét és az elme természetének kiaknázását tanulmányozom. Több évtizedes nemzetközileg elismert magas szintű meditációs képzéseken, elvonulásokon vettem részt.
2007-ben nyitottam meg Életmód Központomat, ahol a hozzám fordulók szorongásai, betegségei, függőségei okának feltárásában ötvözöm a keleti jógik örök bölcsességét, holisztikus szemléletét a pozitív pszichológia és a coaching rendszerszemléletével. Klienseimet a relaxációs és meditációs technikák elsajátításával, stressz-szintjük csökkenésével így még hatékonyabb öngondoskodásban, belső erőforrásaik feltárásában, teljesítményeik felerősödésében segítem.
Integrált szemléletben coachként, mentálhigiénés szakemberként, készségfejlesztő trénerként, párkapcsolati, életmódbeli, munkahelyi konfliktus vagy életszakasz krízisekben segítek. Abban támogatom a hozzámfordulókat, hogy elakadásaikban legyen eszközük csökkenteni a belső feszültségeiket, megértsék és hatékonyan kezelni tudják a krízishelyzeteket és tudatosan fejlesszék mentális és fizikai jól-létüket. Egészséges gondolati mintákat és viselkedéseket alakítsanak ki és a testet, elmét és szellemet egységként szemlélve egy inspiráló, beteljesült életet bontakoztassanak ki.
Cégeknek egyéni és csoportos tanácsadást, business coachingot, önismereti és készségfejlesztő tréningeket tartok. Mindemellett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen pályorientációs tréningeket tartok, ahol a hatékony időgazdálkodás és tanulási módszertanok mellett nagy hangsúlyt fektetek az értékalapú döntések, normák, életcélok továbbgondolására.
2018-ban és 2019-ben társszervezője voltam Dr. Máté Gábor és Sat Dharam “Beyond Addiction” - függőség kezelő intenzív tréningjének. Résztvevőként a függőség okát, a felépülés logikus útját, az ön-reflexió, táplálkozási és életmódbeli útmutatásokat, stresszkezelés, természetgyógyászati méregtelenítéssel kapcsolatos ismereteket tanulmányoztam. A 4 hónapos programban facilitárotként támogattam kis csoportok önismereti munkáját és azóta is segítem az addiktív viselkedésű embereket a gyógyulás ösvényén és a legjobb önmaguk felé vezető úton.
Fontos számomra, hogy valamit visszaadjak az életnek abból, amit kaptam, tanultam, ezért pro-bonó coachingokkal támogatom az egészségügyben és az iskolákban dolgozókat. Emellett az Otthon Segítünk Alapítványnál önkéntes koordinátorként segítem a családokat mikrokörnyezetük megerősödésében.
Hiszek abban, hogy az emberek a lelkük legmélyén tudják a választ az őket foglalkoztató kérdésekre és személyiségük fejlődése pozitív változást hoz az élet minden területén, mind a magánéletben, a vezetési attitűdben, vállalatok üzleti sikereiben egyaránt. Küldetésem, hogy ezt klienseim számára is láthatóvá tegyem. Munkám során ennek feltérképezését, a lehetőségek kiaknázását, egyéni és kapcsolati erőforrások feltárását, a hatékony kommunikáció elsajátításában támogatom. Vallom, hogy nincs olyan munkavégzést érintő nehézség vagy elakadás, ami ne mutatkozna meg valamilyen formában a magánéletben és fordítva. Ezért a life-busienss coaching témák, a wellbeing, a mentálhigiéné és önismeret a munkám során gyakran átfedésben van.
BUJÁKI GABRIELLA
mentálhigiénés szakember | coach | tréner